Vezetői Eredményesség Tréning

A modul célja, hogy a résztvevők...

  • a számukra fontos munkahelyi vagy magánéleti kapcsolatokat fejlesszék, javítsák;
  • megtanulják és alkalmazzák a vezetői hatalomtól mentes, partneri kommunikációt;
  • olyan kommunikációs eszközt sajátítsanak el, amivel konstruktívan képesek elmondani, ha valami zavarja őket a másik viselkedésében;
  • támogató készségei fejlődjenek: hogy a másikat jobban tudják abban segíteni, hogy előrébb jusson a saját problémája megoldásában.

A modul leírása

A Dr. Thomas Gordon nevéhez fűződő Vezetői Eredményesség Tréning (VET) elméleti modellje teljes mértékben gyakorlati alapon fejlődött ki: azt vizsgálták meg, hogy melyek a jól működő kommunikáció jellemzői a sikeres szervezetekben.

A modul elején a résztvevők ránéznek a számukra fontos kapcsolatokra, kapnak szempontokat ezek átgondolásához, mivel ezekkel dolgoznak a későbbiekben.

A modul során két kommunikációs alapkészséget fejlesztünk: hogyan lehet jól elmondani a problémákat, és hogyan lehet jól meghallgatni a másikat.

Foglalkozunk azokkal a helyzetekkel, amikor a felek érdekei – látszólag vagy valójában – ellentétben állnak egymással, illetve azokkal a helyzetekkel, amikor a felek értékei ütköznek.

Alkalmazott módszerek

  • A modul során a résztvevők saját valós, addig még kielégítően meg nem oldott kapcsolati példáikon dolgoznak.
  • A résztvevők visszajelzést kapnak saját konfliktuskezelési stílusukra vonatkozóan.
  • A modell letisztult, könnyen érthető, egységes keretet ad, amit az elmélet hátterében álló évtizedes nemzetközi kutatómunka biztosít.
  • A VET elméletének megértése mellett a résztvevők az idő nagy részét gyakorlással töltik: szerepjátékok és szimulációk támogatják a tanultak mindennapi életbe való átültetését.

Hogyan leszek ettől jobb vezető?

A modul segít, hogy:

  • nyílt, őszinte légkört alakíthassak ki a csapatomban, olyan légkört, ahol mernek konstruktívan beszélni a problémákról;
  • olyan megoldásokat találhassak, amelyek valóban lefedik az összes érintett fél igényeit. A valódi megoldások biztosítják, hogy ugyanazok a problémák többet nem kerülnek újra terítékre.

Hiszünk abban, hogy a konfliktusokat nem elkerülni, hanem felvállalni és feloldani érdemes. Gyakran a szándék meg is van a konfliktusok feloldására, de módszerek hiányában itt megakad a folyamat. A modul során ehhez a jó szándékhoz adunk eszközöket és biztatást, hogy belemenj a konfliktusokba.

Arról lesz szó, hogy hogyan tudsz „használati utasítást” adni magadhoz, hogy kevesebb félreértéssel tudj kommunikálni. A módszer szépsége abban áll, hogy minél többet használod, annál kevésbé lesz rá szükséged, mert a kész használati útmutatóval megelőzhetőek a konfliktusok.